2020. május 26., kedd

Irodalom 0526-29

Reggel: ZOOM

Személyes konzultációra június 2-án 9 és 11 óra között lesz lehetőség az iskolában. Azoknak ajánlom, akiknek lemaradásuk van, problémájuk volt a tananyag elküldésével.

Vajda János: Nádas tavon - tk. 255. oldal

Vajda János 1827-ben Pesten született, a család azonban nem sokkal ezután a Fejér megyei Válra költözött, ahol apja főerdészként dolgozott.
Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron és Pesten végezte.
1848. március 15-én a forradalmi események egyik vezéregyénisége volt, a szabadságharc alatt honvédként, majd hadnagyként szolgált. Világos után bujdosni kényszerült. Besorozták az osztrák hadseregbe, közkatonaként kellett szolgálnia 1850-ig. 1853-tól újságírásból élt.
Budán beleszeretett szállásadójának lányába, Kratochwill Zsuzsannába, akit verseiben Ginának szólított, de a hölgy visszautasította a költő közeledését.
Vajda a 60-as évektől kezdve politikai és irodalmi nézetei miatt egyre jobban elszigetelődött. Hosszú betegeskedés után 1897-ben Budapesten halt meg








Nádas tavon (1888)
A költemény a konkrét élmény, a realitás, a való világ látványélménye felől halad az elvontság felé. A három nagyobb egység: a 1–4., 5–8., 9–13. szakasz.

Az első egység képsorában a természetben egyedül tartózkodó beszélő mintegy felméri a körülötte lévő világot. E részben nyomatékos elemek a természeti képek és a ritmus, a csónak „andalító” lengése a vizen

A második egységben a külső világot felváltja a belső. A magányos beszélőt magával ragadja a látvány harmóniája, s ezek varázslatos hatásai (szép világ, bű báj, talányok, csodás, tündéri) szülik az élet lényegét kereső kérdéseket („Mi megyünk-e vagy a felhő...?”,„Földi élet, hol a réved?”)

A harmadik részben a külső és belső világ összefonódik, megszűnik az idő, minden mozdulatlanná válik, szinte kimerevedik – továbbgondolásra késztetik, s egybefonják ember és világ, sors és valóság, élet és halál, múló és örökkévaló létezésének kérdéseit. A vers zárószakasza egyetlen – újabb – kérdés, így az üzenet bizonytalanná válik, nem összegző végkövetkeztetés, csupán sejtelem







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése