2020. április 30., csütörtök

Gyermekkar


Kedves Tanítványaim!


Ezzel a remekművel kívánok Nektek kellemes hosszú hétvégét! J

Üdv, Mariann néni




Református hittan 04/30


Áldás, békesség!

A református egyház diakóniája (tankönyv 88-89. oldal)

A diakónia görög eredetű szó, ami asztal körüli szolgálatot jelentett eredetileg.
Az újszövetségi szóhasználat szerint azonban kibővült a jelentése.
Az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk a diakónus szolgálat bevezetéséről.

A görög nyelvűek hét gondozója

„Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat. Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába, mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett. Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikolaoszt, az antiókhiai prozelitát, az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket. Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.” (Ap. csel. 6,1-7)

Mai tapasztalatunk szerint az asztaloknál felszolgálók (pincérek) tevékenykednek, de tévedés lenne, ha a diakónusokat a felszolgálókkal azonosítanánk.
A keresztyének rendszeresen összegyűltek és ilyenkor közös étkezések is helyet kaptak az alkalmakon. Ma úgy hívjuk, hogy szeretetvendégség.
Mindenki megosztotta a másikkal azt, amilye volt. Senki nem éhezett közöttük.
Ahogyan növekedett a keresztyének száma, az apostolok nem győzték az igeszolgálat mellett a lelkigondozás szolgálatát is ennyi emberrel gyakorolni.
A diakónusok kiválasztásánál fő szempont volt a Szentlélekkel és bölcsességgel teli élet.
A gyülekezet egyre nagyobb számban gyarapodott a görög nyelvűekkel.
Lelkigondozni, Isten Igéjét magyarázni csak úgy lehet, ha értjük a nyelvet, amelyen szólnak hozzánk.
Láthatjuk, hogy a diakónusoknak nagyon összetett szolgálatuk volt.
Megkülönböztethetünk gyülekezeti és intézményes diakóniát.

Mindkettő lényege a Rómaiakhoz írott levél 15. részében az 1. versben található Ige üzenete.

„Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk”

A tankönyvben bővebb információt találsz a Magyar Református Szeretetszolgálat tevékenységéről.
A munkafüzet 52. oldalán található 1. és 2. feladatot oldd meg, majd küldd el a címemre!
Jó munkát és Isten áldását kívánom életetekre!
István bácsi

Fejlesztés Márti nénivel 2020. április 30.

Sziasztok!

Bízom benne, hogy tart még a lendület, és könnyen veszitek az akadályokat. Arra gondoltam, hogy most kicsit számolgatunk. Jó lenne, ha tényleg elmehetnénk a „Meki”-be, de sajnos most csak így rendelhetünkLJ

1.     Akinek sikerül kiszámolni, hogy mennyibe kerülnek a finomságok, az küldje el nekem a megoldásokat!


2.    Na, melyik kerül a kérdőjel helyére?



3.    A mozgás továbbra is nagyon fontos. Kapjatok elő két dobókockát! Először dobjatok az egyikkel, ez jelenti majd a táblázat oszlopát, azután dobjatok a másikkal, ez a sort határozza meg a táblázatból. Nézzétek meg alaposan a gyakorlatot, és hajtsátok végre! Jó tornázást kívánok!



Vigyázzatok nagyon magatokra és írjatok nekem, hogy hogyan sikerült a számolás és a torna! Nagyon örültem, hogy a múlt héten többen is megírtátok a megoldások mellett azt is, hogy hogy vagytok, mi újság veletek. Tegyétek meg ezután is!!!

Jó pihenést a hosszú hétvégére!
Szeretettel: Márti néni

Ének


Kedves Tanítványaim!


Ne felejtsétek el, ma délelőtt 11 órakor a ZOOM-on találkozunk!


Folytatjuk Liszt Ferenc életét és munkásságát. Kérlek benneteket, hogy ezt az olvasmányt olvassátok el figyelmesen, és készítsétek el a füzetetekbe a hozzá tartozó feladatot, hiszen a jövő héten ezekből az olvasmányokból lesz egy összefoglalás, amihez fogok készíteni egy feladatlapot is.
Legkésőbb péntek 4 óráig küldjétek el az elkészített házi feladatotokat a tanulo9876@gmail.com e- mail címemre.

Jó munkát és kellemes hosszú hétvégét kívánok Mindenkinek! J
Üdv, Mariann néni








1. feladat- Válaszolj a kérdésekre


   





                          














Német 04. 30.


DEUTSCH

Kedves Gyerekek!

Várlak Benneteket ma 10-től!
ID: 626 197 6178

Zsuzsa néni

04.30. Katolikus hittan


Kedves Gyerekek!                                                                            Szent József  Mn 7. a

Azt mindenki tudja, hogy május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. Május hónap a Szűz Anya hónapja is, ilyenkor hosszabb válaszos imával, az ún. litániával fordulunk Máriához.
Azt kevesebben tudják, hogy május 1. Szent Józsefnek, a munkásnak emléknapja. Így májusban az Egyház mind az édesanyákért, mind az édesapákért imádkozik, s kérjük Mária és József közbenjárását.

1.      Először hallgassátok meg Petőfi Sándor Ha férfi vagy, légy férfi című versét! Figyeljétek meg, milyen tulajdonságot kapcsol Petőfi a férfiassághoz!

2.      Gondolkodj el! Szerinted mi az, ami inkább a fiúkra jellemző tulajdonság? Szerinted mi az, ami inkább egy édesapára jellemző vonás?
3.     Olvassátok el Szent Józsefről a következőket, majd oldjátok meg a redmenta tesztet!

Szent Józsefre, az egyetemes Egyház védőszentjére, a keresztény házasságok és családok, munkások, kézművesek, ácsok, favágók, asztalosok, üldözöttek és a jó halál védőszentjére emlékezünk május 1-jén is.
Szent József napjának május elsejéhez való kötődése az 1955-ös esztendőhöz kapcsolódik, amikor a római katolikus egyház is csatlakozott a világ dolgozóihoz azzal, hogy május elsejét  XII. Piusz pápa Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította, bár főünnepének megmaradt a 10. században bevezetett március 19.
Szent József valószínűleg Kr. e. 30 előtt született. Ereklyéi nem maradtak meg, sírja feltételezhetően a názáreti Angyali üdvözlet-bazilika alatti barlangban volt, vagy a jeruzsálemi Jozafát-völgyben.
Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. Eszerint József Názáretben lakott, de „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tartozott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával. Még mielőtt házasságot kötöttek volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, de egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket.
Néhányan ezt a szentírási részt második angyali üdvözletnek tartják. Azzal a különbséggel, hogy míg Mária esetében nappal történt a jelenés, József esetében az isteni tervekről szóló megnyilatkozás éjjel zajlott, álmában. Élete másik két legfontosabb döntését József szintén éjszaka hozta meg: a napkeleti bölcsek látogatása után úgy döntött, hogy nem térnek vissza Názáretbe, hanem Egyiptomba mennek. Amikor Heródes meghalt Józsefnek szintén álmában jelent meg az Úr angyala, s József követve az angyal útmutatását visszatért Názáretbe.
Mindkét gyermekségtörténet úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának.
József kapcsolata Jézussal egyedülálló volt. József nem édesapja, hanem nevelőapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe.
Józsefnek nagy üdvtörténeti szerep jutott. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba Jézus az Ószövetséggel, róla szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, amennyiben ő lett az Ószövetség beteljesedése.
Utoljára a tizenkét éves Jézus jeruzsálemi eltűnésekor olvasunk Józsefről az evangéliumban (vö. Lk 2,42). Amikor a názáreti „ács fia” elkezdi nyilvános működését, az evangélisták nem említik többet Józsefet. Akkor már egyébként valószínűleg nem élt. Halálánál jelen volt Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.
A katolikus vidékeken József napja tavaszkezdetnek számít. Azok a szegediek, akik télidőben nem iparkodtak házuk előtt és udvarukban a hó eltakarításával, azt mondták tréfásan: „Nem vergődök vele, majd mögfogadom Szent Józsefot, majd elhordja ő.” Más mondás szerint: „Szent József után, ha pörölyvassal ütögetik is a földbe a füvet, akkor is előbújik.”
Az ország sok vidékén ezen a napon eresztették ki először a méhrajokat. Göcsejben a gazda e napon nem ment el hazulról, hogy méhei rajzáskor visszajöjjenek.

Oldjátok meg ezt a rövid tesztet!

Etika 04.30.


Gondolattérkép

Arra kérlek, hogy készíts egy gondolattérképet, aminek fő címe:
Digitális oktatás a karantén időszakában
Ezt a címet írd fel a füzeted egyik oldalának közepére! Ehhez kapcsolj pozitív és negatív gondolatokat kulcsszavakkal megfogalmazva, melyeket átélsz az otthoni, online tanulás és a karanténnal összefüggésben!

Munkád küldd el nekem!

Korábbi etika munkák közül is várok legalább egyet a következő tanulóktól: 
Bodrogi Roland, Gál Anita, Huszka Ferenc, Laczi Dominik Álmos, Marton Levente, Ormódi Huba, 
,

Testnevelés 04.30.

Szervusztok Gyerekek!

A mai órán folytatjuk a 32 ütemű gyakorlatot a harmadik és negyedik 8 ütemmel.
Először az 17-24. ütemet végezd el 3x, majd a 25-32. ütemet is 3x. Ezután kösd össze ezeket a gyakorlatot. Ezt is ismételd meg 3x. Végül próbáld meg mind az 1-32. ütemet végigtornázni!

1. Előtte azonban töltsd le a telefonodra a következő linket és bevezetésként kocogj a zenére.

https://www.youtube.com/watch?v=5y_KJAg8bHI&list=PLr3U_jYAOrBRMVgJEdbkiKUonUrSeIu9b&index=2




 



2. Ezután nyújtó gyakorlat következzen. 3-4 perc

3. Jöhet a 32 ütemű gyakorlatsor második fele.

17 - 24. ütem







25 - 32. ütem




Ismételd meg 2x.

Ezen a héten az lesz a fő feladatod, hogy  a gimnasztikai gyakorlatsort jól,  pontosan  és szépen kivitelezve megtanuld. A jövő héten be kell mutatnod! Jegyet fogsz kapni rá.

Egészségetekre!

Angol Böbe néni 04. 30.

Good morning!


Today you have to write a test at Redmenta. You can reach it from this link:


https://redmenta.com/?solve&ks_id=807946322

You can write it between 7.30 and 20.00, you have 50 minutes for that.


I wish you the best and have a nice weekend!


Böbe néni

Angol_PZS_0430

PZS_7a_angol_0430


Keves Gyerekek!

Ma zoomos órán találkozunk 10 órakor.

Pallagi Zsuzsánna is inviting you to a scheduled Zoom meeting.

Topic: Pallagi Zsuzsánna's Zoom Meeting
Time: Apr 30, 2020 10:00 AM Budapest

Join Zoom Meeting
https://us04web.zoom.us/j/8827032109?pwd=Vm92QVdXOWI5MkhCNEJ2Kzc1WWtuZz09

Meeting ID: 882 703 2109
Password: 259879


2020. április 29., szerda

Szakkör 04. 29.



DEUTSCH 
FACHZIRKEL 

Du kannst die Märchen von Brüder Grimm weiter sehen und hören. 
Lies auch den Text dazu! 

Märchen der Gebrüder Grimm



Viel Spaß! 

Osztályfőnöki 04.30.

Kedves Osztályom!

Csütörtökön 11:50-kor találkozunk a Zoom-on!

Május első vasárnapja az Édesanyák ünnepe. 

Keressetek anyák napi verseket és válasszatok ki egyet ami a legjobban tetszett. Szeretném ha ezekből néhányan felolvasnátok!







Ajándék ötletek:










Join Zoom Meeting
https://us04web.zoom.us/j/5854423650

Meeting ID: 585 442 3650


Várlak Benneteket! Mariann néni

Ének


Kedves Tanítványaim!



Ne feledjétek, csütörtökön 11 órakor a ZOOM-os alkalmazáson keresztül találkozunk!



Meeting ID: 774 5482 8042

Password: 5JeERa



A mai órán folytatjuk Liszt Ferenc életét és munkásságát a megszokott játékos feladatok segítségével. Az elkészített házi feladataitokat legkésőbb csütörtök este 8 óráig küldjétek el a tanulo9876@gmail.com e-mail címemre. Ne feledjétek, hogy még mindig a füzetben kell dolgoznotok.


Jó munkát kívánok Mindenkinek! J
Üdv, Mariann néni



 1. feladat- Elég csak a két nevet leírni!








1. feladat








1. feladat – Írd a nevek mellé a hozzátartozó hivatásukat!








1. feladat
Vágd ki a képet, mentsd le az asztalodra és illeszd be a Paint alkalmazásodba. A karikák mellé be tudod írni a helyszínek sorszámát, ha rákattintasz a szövegdobozra. A szövegdobozba tudsz számot is írni. Ezt követően készíts egy fotót és küldd el nekem. 
Ha valakinek van otthon nyomtatója, akkor nyomtassa ki. Ha ezt követően beírtad a térképbe a helyszínek sorszámát, akkor ragaszd be a füzetedbe ezt a térképet, és lefényképezve küldd el nekem!


MINTA




FELADAT





     



1. feladat


     























Matematika Jutka néni 0429

Kedves Hetedikesek!

Szerdán 10 órakor Zoomos órát tartunk!

04. 29. Egyenletek megoldása mérlegelvvel

Egyenletmegoldás

Jutka néni



Testnevelés 04.29.

Kedves Gyerekek!

A mai Zoom-os órára legyetek szívesek előkészíteni 2 db azonos méretű és formájú teletöltött műanyagflakont, jól lezárt kupakkal! Erre lesz szükségünk a tornához.

Találkozunk 9:00 órakor!




Join Zoom Meeting
https://us04web.zoom.us/j/5854423650

Meeting ID: 585 442 3650


Mariann néni

Kémia 04.29.

Sziasztok!

Óránk holnap lenne, de a Tz és a Teamses óra időpontja miatt ma felteszem az anyagot.
Csütörtökön még gyakorolunk.
Teamsen talákozunk csütörtökön 8,30-kor. 8,25-kor indítom, 8,30-kor megbeszéljük a Redmenta TZ-t.
Összefoglalás:
Mf 72/5,7,8,9
A dolgozatot most nem tudom pontosan úgy összeállítani, ahogyan szoktam, de megpróbálom nagyon hasonlóan, ezekből a feladatokból: Mf
56/6,7,8,9
59/1,2,3,4,5
60/6
61/1,4
62/7,8
63/15
64/2,3,4
66/2
67/7,8
68/10
70/3,4,5
71/6,7,9
72/1,2,3,4
73/6,7
Ezeket a feladatokat még jövő héten megbeszéljük.
TZ Csütörtök 12-22 óra között írható!

Ha bárkinek kérdése van, addig is elérhető vagyok messengeren, emailen (kruzslicz.peter@gmail.com), indokoltabb esetben telefonon (+3630/248-5145)

További Szép Napot!
Üdv: Kruzslicz Péter

Nyelvtan 0429

A múlt órai feladat:

Vízálló órát kaptam.                         Órát kaptam, vízállót.
Három nyulat lőttem.                        Lőttem nyulat, hármat.
Zsuzsi blúzát kimostam.                   Kimosatam a blúzt, Zsuzsiét.



Néhány híres személy állandósult, díszítő jelzője, azaz epitheton ornansa                

Semmelweis Ignác, az anyák megmentője
Shakespeare, az avoni hattyú
Haynau, a bresciai hiéna
Csokonai Vitéz Mihály, a cimbalom
Gárdonyi, az egri remete
Pelé, a fekete gyöngyszem
Petőfi, a forradalom költője
Deák, a haza bölcse
Attila, Isten ostora
ifj. Johann Strauss, a keringőkirály      
Széchenyi, a legnagyobb magyar
IV. Béla, a második honalapító
Robespierre, a megvesztegethetetlen
Mikszáth, a nagy palóc
Paganini, az ördög hegedűse
Diana, a szívek királynője
Kossuth, a turini remete
Andrássy Katinka, a vörös grófnő



                                                             William Shakespeare



                                                              Diana walesi hercegné


                                                     ifj. Johann Strauss


Válassz ki közülük 5-öt! Írd le, miért kapták ezt az elnevezést! - 04. 30. a határidő