2020. március 24., kedd

Fejlesztés 03.24.


Márti néni csapata
Sziasztok!
Bízom benne, hogy már sikerült egy napirendet kialakítanotok, és minden tantárgyatokra tudtok figyelni, tanultok ügyesen! Mostantól én is csatlakozom hozzátok.
Ebben a megváltozott helyzetben, nekünk is változtatnunk kell. A Tick… tack… bumm, a Dobble, a mágneses betűim, meg a többi jó kis játék türelmesen várják, hogy újra használhassuk őket. Amíg ez elérkezik, addig így a távolból próbálok nektek segíteni.
Azokhoz a játékokhoz, gyakorlatokhoz, amivel eddig foglalkoztunk, társak is kellenek. Eddig ezek az osztály- és iskolatársak voltak. Mivel velük most nem találkozhattok, mozgósítsátok a családot! Anya, apa, a testvérek is biztosan szívesen vesznek részt egy szólánc-, egy memória játékban, vagy szívesen Ország-város-oznak veletek. Úgyis sokat kell most a számítógépek előtt ülni, kicsit jó is lesz időnként másként elfoglalni magatokat. Persze, azért küldök majd mindig olyan hivatkozásokat is, amivel a gépen foglalkozhattokJ
Feladatok:
1.   Emlékeztek még a szógyűjtő játékunkra?
Mondjatok olyan szavakat, amelyek „A” betűvel kezdődnek!
Ha sikerült találni ötöt, akkor most próbáld „H” betűvel!
Ha még van kedved, akkor mehet egy kör „F”-fel!

2.   Most sorolj fel anyának vagy apának annyi gyümölcsöt, amennyit csak tudsz!
Sikerült? Ők is segíthetnek, de csak körülírással. Pl.: Fán terem, apró szemű és nagyon savanyú. Mi az?

3.  Írj le a gyümölcsök nevéből annyit, amennyihez már minden betűt ismersz!
A szüleid majd ellenőrzik, hogy mindent sikerült-e jól leírni. Én biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes voltálJ

Minden órán szoktunk beszélgetni is. Ha most is lenne olyan gondolatotok, amit szeretnétek velem megosztani, írjatok nekem! Örülnék, ha hallanék felőletek időnként: hogy vagytok, mi minden történik veletek…

Vigyázzatok nagyon magatokra!

Szeretettel: Márti néni


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése